

BESZÁMOLÓ
Fiatal Néprajzkutatók XVI. Szemináriuma
Főszervező:
Pro Museum Egyesület, Zabola
Csángó Néprajzi Múzeum, Zabola
Társszervezők:
BBTE Néprajz és Antropológia Intézete
Kriza János Néprajzi Társaság
Székely Nemzeti Múzeum
Helyszín:
Csángó Néprajzi Múzeum, Zabola
Időpont:
2019. július 14-17.
A rendezvény alapvető célja:
A fiatal, pályakezdő, néprajz szakot végzette muzeológusok, kutatók, diákok, tanárok és akadémiai kutatók személyesen találkozzanak, megosszák saját tapasztalataikat, megismerjék egymás eredményeit.
A rendezvény központi témája:
Ebben az évben a szeminárium központi témája az volt, hogyan változott a falusi középgazdaréteg életmódja, gazdasági és társadalmi helyzete, életstratégiája 1918-2019 között.
A résztvevőnek szakmai, módszertani előadást tartott:
Dimény Attila (Kézdivásárhely, Céhtörténeti Múzeum)
Családszerkezeti kutatások kézdivásárhelyi örmény családok körében
Kinda István (Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum)
A háromszéki kézműves kataszter tanulságai
Pozsony Ferenc (BBTE, Kolozsvár)
Orbaiszék változó társadalma
A szeminárium keretében július 14-én bemutatták a Kotics József és Kocsis Csaba által szerkesztett Cigány – magyar együttélés Zabolán. Debrecen, 2019. című ISBN 978-615-5212-62-8 tanulmánykötetet.
Tanulmányi kirándulás keretében július 15-én a résztvevők megismerkedhettek a háromszéki és barcasági falvak mai életével, kulturális örökségével és értékeivel. A kirándulás útvonala a következő volt: Zabola-Sepsiszentgyörgy-Szászhermény-Miklósvár-Olasztelek-Vargyas-Zabola.
Résztvevők:
A Néprajzi Szeminárium rendezvényein 12 néprajz szakos hallgató, 3 egyetemi tanár, 3 fiatal muzeológus és 2 doktorandusz, továbbá 10 téma iránt érdeklődő pedagógus és szociális munkás vett részt: tehát összesen 30 személy.
Támogatók:
A rendezvény fő támogatója ebben az évben is a Communitas Alapítvány volt.

A szeminárium sikeréhez még cselekvően hozzájárult a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum, valamint a Székely Nemzeti Múzeum (Sepsiszentgyörgy) fiatal muzeológusaival.
Zabola, 2019.07.17.
Dr. Pozsony Ferenc






MTA Arany János-életműdíj Pozsony Ferencnek
A Magyar Tudományos Akadémia Arany János-életműdíjat adományozott Pozsony Ferencnek, az MTA külső tagjának, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Néprajz és Antropológia Intézet egyetemi tanárának, a Kriza János Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnökének, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum alapítójának.
A néprajzkutatás és folklorisztika terén kifejtett szerteágazó, úttörő és iskolateremtő munkássága néprajzkutatók egész nemzedékét indította útjára. Kiemelkedő tudományos tevékenysége mellett hangsúlyos a kisebbségi magyar közösség szolgálatában végzett tevékenysége, intézményszervező aktivitása is.
Gratulálunk a kitüntetettnek, további munkájához jó egészséget, életkedvet, ösztönző sikereket kívánunk!


Meghívó
A Csángó Néprajzi Múzeum és a Kriza János Néprajzi Társaság tisztelettel meghívja
Szabó Lilla: Interetnikus kapcsolatok Felső-Háromszéken
című kötetének ünnepi bemutatójára.
Beszédet mond:
Lezsák Sándor, a Magyar Parlament alelnöke
Pozsony Ferenc, az MTA külső tagja
Közreműködnek a pusztinai hagyományőrző asszonyok Nyisztor Tinka vezetésével.
Helyszín: Csángó Néprajzi Múzeum, Zabola, Vasút u. 789.
Időpont: 2019. március 16., 14 óra
Minden érdeklődőt szívesen várunk.
Samanisztikus hagyományok a moldvai csángó falvakban
A Csángó Néprajzi Múzeum tisztelettel meghívja a
Samanisztikus hagyományok a moldvai csángó falvakban című kiállítás megnyitójára.
Helyszín: Csángó Néprajzi Múzeum, Zabola
Időpont: 2019. január 27., 15 óra
Beszédet mond: Sántha Attila költő, nyelvész
Az esemény keretében bemutatásra kerül dr. Pozsony Ferenc: Medvék, hejgetők, urálók című kiállítási katalógusa.
A kiadvány bemutatja szerkesztője, dr. Kinda István.
15 ÉVES A ZABOLAI CSÁNGÓ NÉPRAJZI MÚZEUM
MEGHÍVÓ
A reformáció Európa keleti részén – Erdély című vándorkiállítás megnyitójára, melyet a Kelet-Európai Német Kulturális Fórum (Potsdam), Friedrich Teutsch Ház (Nagyszeben) és a Honterus Egyházközség Levéltára (Brassó) állított össze.
Beszédet mond: Thomas Șindilariu, a Brassói szász lutheránus egyház főlevéltárosa és
dr. Boér Hunor, SZNM könyvtáros-főmuzeológusa, Sepsiszentgyörgy
Az erdélyi szászok kulturális öröksége című tárlat megnyitójára.
Beszédet mond: dr. Pozsony Ferenc, néprajzkutató, az MTA külső tagja
Támogató: Bethlen Gábor Alap
Egy zabolai székely gazdacsalád életmódja a 20. században című kiállítás megnyitójára.
Beszédet mond: dr. Kinda István, a SZNM főmuzeológusa, Sepsiszentgyörgy
Támogató: Bethlen Gábor Alap
Dimény Attila: A polgárosodás társadalmi és kulturális hatásai Kézdivásárhelyen (1750-1944) című kötetének bemutatására.
A disszertációt ismerteti: dr. Pozsony Ferenc és a szerző.
Helyszín: Csángó Néprajzi Múzeum, Zabola, Vasút u. 789.
Időpont: 2018. október 21., vasárnap, 16 óra
Kiállításmegnyitó
Barthos Jenő (1918 –2018), zabolai nyugalmazott
iskolaigazgató, közéleti személyiség, műkedvelő képzőművész születésének
100. évfordulója alkalmából munkáiból festészeti emlékkiállítás nyílik.
Helyszín: Csángó Néprajzi Múzeum, Zabola
Időpont: 2018. október 7-én, vasárnap, 12:30 órakor
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Bukovinai székelyek a zabolai néprajzi múzeumban
A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége ebben az évben is Madéfalván szervezett néprajzi tábort az Alduna mellé, Dunántúlra és Erdélybe kitelepített székely családok fiataljainak. A Lőrincz Etel és Fábián Éva által vezetett tábor résztvevői meglátogatták a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumot is.
Fiatal Néprajzkutatók XV. Szemináriuma
A Pro Museum Egyesület és a kolozsvári BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke ebben az évben megszervezi a Fiatal Néprajzkutatók XV. Szemináriumát a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban, melynek keretében július 13-án 15 órától tudományos konferenciára kerül sor.
KINDA István (Sepsiszentgyörgy), NAGY Ákos (Kolozsvár), OLÁH Sándor (Csíkszereda), PÁL Norbert (Székelykeresztúr), SÁRI Zsolt (Szentendre), SZABÓ Árpád Töhötöm (Kolozsvár) előadásokat tart a falusi középgazda-társadalom 20. századi életstratégiáinak és életmódjának változásairól.
Minden érdeklődőt szívesen látunk.
A rendezvényt a Communitas Alapítvány támogatja.
Szakmai gyakorlat
A Kriza János Néprajzi Társaság ebben az évben is a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban szervezte meg a néprajz szakos egyetemisták nyári szakgyakorlatát és terepmunkáját. Annak keretében a kolozsvári, debreceni, budapesti és szegedi hallgatók megismerkedtek a Székely Nemzeti Múzeum belső és külső részlegeivel, néprajzi gyűjteményeivel, szakembereivel, kiadványaival és legújabb kiállításaival.
A Csángó Néprajzi Múzeumban dokumentumértékű családi fotókat digitalizáltak, írtak le, állagmegóvó munkát végeztek az intézmény raktáraiban, interjúkat készítettek kézműves szakemberekkel. Szakmai kirándulás keretében pedig meglátogatták Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeumot, a gelencei régi templomot, Kőrösön Csoma Sándor rekonstruált szülőházát, a zágoni Mikes-Szentkereszty udvarházat, a prázsmári és a szászhermányi erődtemplomot, a Székely Nemzeti Múzeum főépületében található néprajzi kiállításokat, valamint a csernátoni Haszmann Pál Múzeum gyűjteményeit és kiállításait.
Fiatal néprajzkutatók, antropológusok és muzeológusok módszertani előadásokat tartottak a hallgatóknak a falusi középgazda réteg életében, kultúrájában, életstratégiáiban bekövetkezett 20. századi változásokról.
A moldvai Gorzafalván, Klézsén és Somoskán hagyományőrző csoportokkal, lakásbelsőkkel, néprajzi gyűjteményekkel és temetőkkel ismerkedtek.
A szakgyakorlat megszervezését ebben az esztendőben is a Communitas Alapítvány támogatta.
Üzenet a frontról - Ferenc tüzér levelei 1914-1918
A Székely Nemzeti Múzeumban 2017. július 28-án, pénteken 18 órától új időszakos kiállítás nyílik Üzenet a frontról – Ferenc tüzér levelei 1914-1918 címmel. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiállítása az első világháború mindennapjait, a harcmezőkön és a hátországban élő erdélyi emberek életét idézi meg egy sajátos történeti forrás, a frontról küldött tábori levelek segítségével. A megnyitó alkalmával bemutatásra kerül dr. Pozsony Ferenc Üzenet a frontról – Ferenc tüzér levelei 1914-1918 című kötete is, amely a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiadásában jelent meg 2016-ban.
A 280, frontról hazaküldött levelet és képeslapot a haza védelme iránt elkötelezett tüzér, az erdélyi Zaboláról származó Pozsony Ferenc (1893-1978) írta. A leveleket a család őrizte meg.
A tudósítások sajátos nyelvezetükkel lefordítják és személyessé teszik a Nagy Háború hétköznapjait és csatáit, és a történelem részesévé teszik a levelek címzettjeit. A távol lévő tüzér kérdései, „otthon járó gondolatai” és aggódása nyomán a családtagok életébe is bepillantást nyerünk.
A családtörténeti adatok megmutatják, hogyan válik Ferenc tüzér „elszenvedőből” a nagyvilágra és a szűkebb hazájára figyelő, hazatérve életét alakítani kívánó személyiséggé. Mindeközben ő maga és az otthon lévők sok szenvedésen és megpróbáltatáson mennek keresztül. A kiállítással „a nagy verekedésnek” a falusi földműves világrendet is végérvényesen megváltoztató szerepét és hatását teszik kézzelfoghatóbbá a látogatók számára.
A kiállítás kurátorai: dr. Bereczki Ibolya (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, főigazgató-helyettes) és dr. Pozsony Ferenc (egyetemi tanár, akadémikus).
A megnyitón köszöntőt mond Vargha Mihály igazgató, a tárlatot dr. Bartha Elek egyetemi professzor, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese nyitja meg.
Közreműködik a székelytamásfalvi férfikórus. Vezényel ifj. Tusa János.
A tárlat 2017. október 1-ig látogatható.
A kiállítás támogatói:
Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány,
Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság,
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap,
OTKA K 115873,
Pro Museum Egyesület, Zabola.
MEGHÍVÓ
Egy orbaiszéki katonarendi család lakáskultúrája a 18-19. század fordulóján
című kiállítás megnyitására
Helyszín: Csomakőrös, Csoma Sándor emlékház
Időpont: 2017. április 8. (szombat), 13 óra
Beszédet mond: dr. Szőcsné Gazda Enikő
A kiállítást a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum anyagából rendezte: dr. Kinda István és dr. Pozsony Ferenc
Támogatók: Bethlen Gábor Alap, Székely Nemzeti Múzeum, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
MEGHÍVÓ
CSALÁDI FÉNYKÉPEK – PRIVÁT TÖRTÉNELEM
című kiállítás megnyitójára
A zabolai Csángó Néprajzi Múzeum által szervezett tárlat régi családi fotográfiák segítségével mutatja be a moldvai csángók legjelentősebb átmeneti rítusait, privát 20. századi történelmét. A kiállítást szerkesztette: Dimény Attila, Kinda István és Pozsony Ferenc. Design: Dimény Attila
Helyszín: Kriza János Néprajzi Társaság székháza
Időpont: 2017. február 22., 18 óra
Az alapkutatás és a kiállítás támogatója: Bethlen Gábor Alap
Székelyföldi népi mesterségek
Zabola Háromszék korán polgárosult nagyközsége. Az elmúlt évszázad iparosítása számos olyan hagyományos foglalkozást, régi mesterséget szüntetett meg, melyeken keresztül a település korábban nagyfokú gazdasági önállósággal bírt. A nyilvánvaló veszteségek ellenére Zabola még mindig jelentős élő kézműves örökséggel rendelkezik. Kutatásaink szerint a településen napjainkban Háromszék tekintetében még mindig kiemelkedően magas a kézműves foglalkozások száma, a megyeszinten mért 45 foglalkozásból Zabolán minimum 20-at művelnek hozzáértő mesterek.
A Zabolán tartandó Szent Mihály havi forgatag keretében időszakos kiállítást nyitunk a háromszéki hagyományos mesterségekről, mely során rávilágítunk, hogy a kézművesség továbbéltetése az önellátás és önrendelkezés alappillére.
A kiállítást megnyitja: dr. Kinda István
Helyszín: Zabolai községközpont, egykori szövetkezet épülete
Időpont: 2016. szeptember 10., szombat, 13 óra
Szervezők: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Csángó Néprajzi Múzeum
Támogatók: Norvég Alap, Bethlen Gábor Alap
CSÁNGÓ ZESZTRÉ – HOZOMÁNY
A múzeum új állandó kiállítása fényképes pannók és tárgyak segítségével a hagyományos moldvai csángó tárgyi kultúra legértékesebb és legszimbolikusabb rétegét, a menyasszony hozományát mutatja be. A tárlatot több éves terepkutatás előzte meg, melynek során munkatársaink számtalan csángó faluban megvizsgálták, szakszerűen dokumentálták a textíliák előállítását, eszközanyagát, termékeit és azoknak használatát.
A kiállítás első részében a gorzafalvi csergekészítés folyamatát, eszközanyagát és termékeit mutatjuk be. A másodikban a pusztinai kender- és lenmunkákat, azoknak eszközanyagát és változatos termékeit állítottuk ki. A tárlat harmadik része azt tükrözi, hogy a pusztinai menyasszonyok (nyirászák) hozománya (zesztréje) milyen jelképes helyet foglalt el a csángó családok életében, lakásaiban.
A fényképes pannókat Erőss Pál, Gazda József, Pozsony Ferenc fotóiból, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság fényképarchívumából válogattuk és készítettük. A kiállítást rendezte: dr. Kinda István néprajzkutató, muzeológus és dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár. A tárlatot a Bethlen Gábor Alap jelentős támogatásával valósítottuk meg, ünnepi megnyitását pedig március folyamán tervezzük.
Zabolai románok gyapjúszőnyegei
Az időszakos kiállítás a kolozsvári BBTE néprajz szakos diákjainak terepmunkájára épül, akik az utóbbi évtizedben folyamatosan dokumentálták a hagyományos havasi juhászat helyi formáit. A látogatók megismerkedhetnek a gyapjúfeldolgzás eszközanyagával, termékeivel, a festett szőnyegek geomerikus díszítményeivel és régebbi, autentikus változataival. A tárlat elsősorban a helyben élő asszonyok kivételes kézügyességét és szépérzékét reprezentálja. A kiállítást július elején nyitjuk meg.
FIATAL NÉPRAJZKUTATÓK XIV. SZEMINÁRIUMA
A zabolai Pro Museum Egyesület és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke 2017. július 13-16. között a Csángó Néprajzi Múzeumban szervezte meg a Fiatal Néprajzkutatók XIV. Szemináriumát, melynek keretében néprajz szakos egyetemisták, pályakezdő kutatók ismerkedtek a háromszéki és az erdővidéki, valamint a barcasági néprajzi múzeumok, falusi gyűjtemények és tájházak állagaival, állandó és időszakos kiállításaival. Módszeresen kielemezték a szász urbánus kultúrát, valamint az erdélyi nemesi életmódot bemutató brassói, illetve miklósvári múzeum alapkiállításait.
Vidékünkön dolgozó szakemberek és néprajzkutatók rendszeres előadásokat tartottak a pályakezdő fiataloknak: dr. Szőcsné Gazda Enikő a sepsiszentgyörgyi nőipari iskola működését és hatását levéltári források és sajtócikkek alapján mutatta be, Kedves Anett pedig Székelyföld vizuális reprezentációit vázolta fel Andory Aladics Zoltán „kicsi magyar világ” idején készített képeslapjainak segítségével. Dimény-Haszmann Orsolya a csernátoni tájmúzeum alapítását és történetét privát levelekkel, emlékkönyvbe bejegyzett szövegekkel, sajtócikkekkel, filmekkel és visszaemlékezésekkel dokumentálta. Dr. Dimény Attila a kézdivásárhelyi református temető épített örökségét mutatta be, míg dr. Kinda István a székelyföldi temetők kő sírjeleinek kivételes művészettörténeti és társadalomnéprajzi értékeit, valamint a helyreállításukra és megmentésükre irányuló programokat (pl. Havadtő) vázolta fel. Végül pedig Kozma Anikó tanárnő a népi kultúra, táncos hagyományok iskolai oktatásának módszereit és buktatóit ismertette.
A rendezvényt ebben az évben is a Communitas Alapítvány támogatta.
MEGHÍVÓ
Egy orbaiszéki katonarendi család lakáskultúrája a 18-19. század fordulóján
című kiállítás megnyitására
Helyszín: Csomakőrös, Csoma Sándor emlékház
Időpont: 2017. április 8. (szombat), 13 óra
Beszédet mond: dr. Szőcsné Gazda Enikő
A kiállítást a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum anyagából rendezte: dr. Kinda István és dr. Pozsony Ferenc
Támogatók: Bethlen Gábor Alap, Székely Nemzeti Múzeum, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
Múzeumi segítséggel megújult a Kőrösi Csoma Sándor Emlékház kiállítása
A hétvégén lezajlott 28. Csoma-rendezvény égisze alatt szombaton Csomakőrösön megnyitották a Kőrösi Csoma Sándor Emlékház új kiállítását. A 90-es években rekonstruált hagyományos beosztású középereszes ház korábbi tárlatát váltó új kiállítás merész koncepció alapján szerveződött: célja a háromszéki katonarendi székelyek lakáskultúrájának Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842) korabeli korszakának felidézése. Tekintettel arra, hogy a térség néprajzi gyűjteményeiben alig van ebből a periódusból származó bútor, szőttes és egyéb használati tárgy, a kiállítók a korabeli lakások hangulatát az eredeti darabok mellett korhű tüzelőrekonstrukciók, bútor- és tárgytípusok, formák és színek által idézték fel.
Az épület három belső teréből a hátsó helyiségben konyhát/lakószobát, az utca frontján lévő teremben tisztaszobát, a kettő közötti szűk helyiségben pedig a középereszes házakban szokásos gabonást/éléskamrát alakítottak ki.
A kiállítás törzsanyaga – 19. század eleji bútorok, ládák, kendőszegek, edények – a zabolai néprajzi múzeum helytörténeti és néprajzi gyűjteményéből származik. A kiállítást dr. Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár és dr. Kinda István, a Székely Nemzeti Múzeum főmuzeológusa rendezte. Munkájukat dr. Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának vezetője szakmai tanácsadóként segítette.
A kiállításhoz számos magánszemély és intézmény is jelentős mértékben hozzájárult. A tisztaszobában felépített kandallós tüzelőszerkezet zöld mázas csempemásolatait – 18. századi eredetiek alapján – László Károly kézdivásárhelyi keramikus készítette el. A tüzelő fából készült, gondosan faragott szerkezeti elemei az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum mellett működő Népfőiskola műhelyéből kerültek ki Bagoly Zoltán, Haszmann Lajos és Haszmann László keze alól. Felépítését Hegyeli Győző és Hegyeli Huba zabolai kályharakó mestereknek köszönhetjük. A lakószoba kemence-rekonstrukciójának fából készült elemeit pedig Kosztándi Árpád csomakőrösi asztalosmester készítette el.
Tárgyadományokkal és hosszú távú kölcsönzésekkel kézdivásárhelyi, zabolai és csomakőrösi személyek is besegítettek. Dr. Bíró Gábor főorvos, Biszak Mária, Bogdán Zoltán és Debreczi Tamás gyűjteményünkből hiányzó darabokkal gyarapították a berendezést. A kiállításra kerülő műtárgyak tisztítását és állagvédelmét a zabolai múzeum munkatársa, Gál Judit végezte el. Az emlékházat gondozó Teleki Gabriella, Magyari Mária Márta és Teleki Attila tárgyadománnyal és kétkezi munkával is hozzájárult a megvalósításhoz.
Bende Tamás csomakőrösi református lelkipásztor a munkálatok összehangolásától kezdve a berendezésig mindenből derekasan kivette a részét – az ő segítsége és támogatása nélkül az emlékház kiállítása nem tudott volna megújulni. A megnyitó napjára a Papolci Református Egyházközség kölcsönadta a tulajdonában lévő 1798-as datálású festékes úrasztali terítőt, mely szín- és motívumvilágával a Csoma idejében használt lakástextíliák hangulatát teremtette meg a berendezett tisztaszobában.
Az Egy orbaiszéki katonarendi család lakáskultúrája a 18–19. századok fordulóján címet viselő kiállításhoz szakmai és logisztikai támogatást nyújtott Kovászna Megye Tanácsa és az általa fenntartott intézmények: a Székely Nemzeti Múzeum és a Kovászna Megyei Művelődési Központ. A Bethlen Gábor Alap pedig a Csángó Néprajzi Múzeum elsőszámú támogatójaként érdemel köszönetet.
A tárlat kurátorai remélik, hogy az emlékházat meglátogató diákok, érdeklődők az új kiállítás segítségével könnyebben felidézhetik azt az orbaiszéki lakáskultúrát és otthonos családi teret, melyet Csoma Sándor még gyermekként ismerhetett meg szülőfalujában.
Hagyományos foglalkozások Zabolán
című kiállítást 2017. január 13-án 18 órától nyitották meg a Kriza János Néprajzi Társaság kolozsvári székházában.
dr. Kinda István, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója bemutatta a Székelyföldi népi mesterségek című kutatási programot és levetített két dokumentumfilmet.
A kiállítás formatervezője: dr. Dimény Attila.
A tárlat létrehozását támogatta: a Bethlen Gábor Alap.
Házigazda: Pozsony Ferenc
A zabolai hozomány
A tárlatot a Babes-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos diákjai rendezték a XIII. Néprajzi Szeminárium keretében. A kiállítást Dana Bercu Botoroaga, a nagyszebeni ASTRA múzeum osztélyvezetője nyitja meg. Levetítésre kerül Vargyas Levente Mircea Nicolae zabolai bőrdudásról készített dokumentumfilmje. A kiállítás megrendezését Zabola Község Tanácsa támogatta. Házigazda: Pozsony Ferenc. Zabola, 2016. július 16. 18 óra
Székelyföldi népi mesterségek
Zabola Háromszék korán polgárosult nagyközsége. Az elmúlt évszázad iparosítása számos olyan hagyományos foglalkozást, régi mesterséget szüntetett meg, melyeken keresztül a település korábban nagyfokú gazdasági önállósággal bírt. A nyilvánvaló veszteségek ellenére Zabola még mindig jelentős élő kézműves örökséggel rendelkezik. Kutatásaink szerint a településen napjainkban Háromszék tekintetében még mindig kiemelkedően magas a kézműves foglalkozások száma, a megyeszinten mért 45 foglalkozásból Zabolán minimum 20-at művelnek hozzáértő mesterek.
A Zabolán tartandó Szent Mihály havi forgatag keretében időszakos kiállítást nyitunk a háromszéki hagyományos mesterségekről, mely során rávilágítunk, hogy a kézművesség továbbéltetése az önellátás és önrendelkezés alappillére.
A kiállítást megnyitja: dr. Kinda István
Helyszín: Zabolai községközpont, egykori szövetkezet épülete
Időpont: 2016. szeptember 10., szombat, 13 óra
Szervezők: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Csángó Néprajzi Múzeum
Támogatók: EEA Grants - Iceland, Liechtenstein and Norway, Bethlen Gábor Alap
2016. április 13-án Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán átadták
Dr. DIMÉNY Attila
részére, a Csángó Néprajzi Múzeum működését biztosító Pro Museum Egyesület alapító alelnökének a
Magyar Arany Érdemkereszt
kitüntetést, melyet Áder János, Magyarország elnöke adományozott a kitüntetettnek nemzeti ünnepünk alkalmával.
CSÁNGÓ ZESZTRÉ – HOZOMÁNY
A múzeum új állandó kiállítása fényképes pannók és tárgyak segítségével a hagyományos moldvai csángó tárgyi kultúra legértékesebb és legszimbolikusabb rétegét, a menyasszony hozományát mutatja be. A tárlatot több éves terepkutatás előzte meg, melynek során munkatársaink számtalan csángó faluban megvizsgálták, szakszerűen dokumentálták a textíliák előállítását, eszközanyagát, termékeit és azoknak használatát.
A kiállítás első részében a gorzafalvi csergekészítés folyamatát, eszközanyagát és termékeit mutatjuk be. A másodikban a pusztinai kender- és lenmunkákat, azoknak eszközanyagát és változatos termékeit állítottuk ki. A tárlat harmadik része azt tükrözi, hogy a pusztinai menyasszonyok (nyirászák) hozománya (zesztréje) milyen jelképes helyet foglalt el a csángó családok életében, lakásaiban.
A fényképes pannókat Erőss Pál, Gazda József, Pozsony Ferenc fotóiból, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság fényképarchívumából válogattuk és készítettük. A kiállítást rendezte: dr. Kinda István néprajzkutató, muzeológus és dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár. A tárlatot a Bethlen Gábor Alap jelentős támogatásával valósítottuk meg.
Kiemelt támogatónk a Bethlen Gábor Alap.
KÖNYVBEMUTATÓ
Tisztelettel meghívjuk
Székely Zsolt: Régészeti kutatások az orbaiszéki Zabolán
című kötetének bemutatójára.
Az esemény helyszíne: Csángó Néprajzi Múzeum, Zabola, Vasút u. 789.
Időpont: 2016. március 13., vasárnap, 17 óra
Könyvbemutató-sorozat
Pozsony Ferenc: Háromszéki ünnepek. Dolgozatok háromszéki népszokásokról. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2015.
A kiadvány megjelenését Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ támogatta.
A bemutatók helyszínei és időpontjai:
Szörcse, református imaterem
2016. január 17., vasárnap, 12 óra
A kötetet bemutatja dr. KINDA István, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója
Székelytamásfalva, református gyülekezeti terem
2016. január 17., vasárnap, 13 óra
A kötetet bemutatja dr. KINDA István, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója
Zabola, református imaterem
2016. január 17., vasárnap, 17 óra
A kötetet bemutatja dr. KINDA István, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója
Kézdivásárhely, Incze László Céhtörténeti Múzeum
2016. január 19., kedd, 18 óra
A kötetet bemutatja dr. KINDA István, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója
Alsócsernáton, Haszmann Pál Múzeum
2016. január 20., szerda, 17 óra
A kötetet bemutatja dr. KINDA István, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója
Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum, Bartók Terem
2016. január 22., péntek, 18 óra
Köszöntőt mond TAMÁS Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke
A kötetet bemutatja dr. KINDA István, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Dokumentumfilm-bemutató
Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Csángó Néprajzi Múzeum meghívja a Székelyföldi népi mesterségek című program során elkészült filmsorozat bemutatójára.
Vetített filmek:
Pásztorkodás (Hagyományos sajtkészítés Zabolán)
Fafaragás (A csernátoni Haszmann-faragóműhely hagyományos jelképei)
A filmeket készítette: Simon József
Néprajzi szakértő: dr. Kinda István
Helyszín: Csángó Néprajzi Múzeum
Időpont: 2016. január 16., szombat, 16 óra
Néprajzi kiadványok bemutatója a Székely Nemzeti Múzeumban
A Kriza János Néprajzi Társaság, a Székely Nemzeti Múzeum és a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum szervezésében 2015. április 1-jén, szerdán 15 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében néprajzi témájú kiadványok bemutatójára kerül sor.
Kinda István: A Csángó Néprajzi Múzeum és gyűjteményei. Csángó Néprajzi Múzeum - Kriza János Néprajzi Társaság, Zabola-Kolozsvár, 2014.
Keszeg Vilmos – Szász István Szilárd – Zsigmond Júlia (szerk.): Néprajzi intézmények, kutatások, életpályák; Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 22. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2014.
A kiadványokat Szőcsné Gazda Enikő és Pozsony Ferenc ismerteti, házigazda Vargha Mihály igazgató.
ANYANYELVÜNK - szakmai konferencia
2015. augusztus 4., kedd, 15–19 óra
Csángó Néprajzi Múzeum, Zabola
Köszöntő, megnyitó
Pozsony Ferenc (Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár)
Beke Boróka (református lelkipásztor, Zabola)
Előadások:
Bali János (Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Budapest): A székely népművészet mint anyanyelv
Máthé Dénes (Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár): A szóbeli és az írott anyanyelv jelentősége szórványban
Nyitrai Mariann (Zselic Alapfokú Művészeti Iskola, Szenna): Anyanyelvi gondolkodás az énekelt magyar népzenében
Korzenszky Tamás (Magyar Nyelvstratégiai Intézet, Budapest): A táncos, mozgásos anyanyelv
Boros Lóránd (Almásy László Kultúrtörténeti Kör, Kolozsvár): Film és anyanyelv
Maleczki József (Magyar Nyelvstratégiai Intézet, Budapest): A székely nyelvjárás megtartásának létfontosságáról
Kinda István (Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy): Nonverbális státusjelek a a háromszéki cigány közösségekben
Szoták Szilvia (Magyar Nyelvstratégiai Intézet, Budapest): Nyelvhasználat a peremvidékeken
Pozsony Ferenc (Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár): A szokásnyelv
Kerekasztal-beszélgetés, vita:
Gregor Roy Chowdhury (Zabola), Bánffy Farkas (Fugad), Pozsony Ferenc (Kolozsvár), Both László (Zabola). Moderátor: Bali János és Korzenszky Tamás
Zárszó
Énekszó, táncszó: Ábri Béla és zenekara (Zabola)
A konferencia résztvevői megnyitják a IV. Zabolai Népzene és Néptánctábort.
A rendezvényt támogatta a Communitas Alapítvány (Kolozsvár), együttműködő partner a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (Budapest) és a Csángó Néprajzi Múzeum (Zabola).
Fiatal Néprajzkutatók XII. Szemináriuma
Zabola, 2015. július 6–15.
A Pro Museum Egyesület és a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézete közösen szervezi július 6-15. között a Fiatal Néprajzkutatók XII. Szemináriumát. Kolozsvári, debreceni, felvidéki néprajz szakos egyetemi hallgatók fiatal székelyföldi néprajzkutatók, muzeológusok irányításával terepkutatásokat és múzeumi szakgyakorlatot végeznek Orbaiszék falvaiban, ahol elsősorban a népi kézművesség hagyományait vizsgálják meg. Szakmai kirándulások keretében meglátogatják Háromszék, Barcaság, Bákó megye tájházait, néprajzi múzeumi kiállításait. A szeminárium során szakmai konferenciára kerül sor.
Könyvbemutató és konferencia
Helyszín: Csángó Néprajzi Múzeum
Időpont: 2015. július 10., 15 óra
Aranykapu. Tanulmányok Pozsony Ferenc tiszteletére
Kriza János Néprajzi Társaság - Szabadtéri Néprajzi Múzeum - Székely Nemzeti Múzeum, Kolozsvár, 2015.
A kiadványt bemutatja Kinda István, a kötet szerkesztője.
Népi kézművesség Székelyföldön
DIMÉNY Attila (Céhtörténeti Múzeum, Kézdivásárhely): Céhes kézművesség Kézdivásárhelyen
FEHÉR János (Vargyas): Festett templomi faberendezések és készítőik Háromszéken
SZŐCSNÉ GAZDA Enikő (SzNM, Sepsiszentgyörgy): A háromszéki mézeskalács
POZSONY Ferenc (BBTE, Kolozsvár): A pávai fazekasság
DÁVID Alpár (BBTE, II. éves néprajz szakos hallgató): Egy bodosi csizmadia
D. HASZMANN Orsolya (Haszmann Pál Múzeum, Csernáton): Interaktív múzeumi műhely
KINDA István (SzNM, Sepsiszentgyörgy): Szénégető hagyományok Székelyföldön
VARGYASI Levente (KMKK, Sepsiszentgyörgy): Szenesek. Filmbemutató és beszélgetés
A szeminárium résztvevői megrendezik és megnyitják az Élet a havasi esztenán című kiállítást.
A rendezvényt támogatta a Communitas Alapítvány (Kolozsvár) és a Bethlen Gábor Alap (Budapest).
EMELT FŐVEL
Bukovinai székelyek Magyarországon 1941-2011
című kiállítás megnyitójára
A tárlatot megnyitja: Csibi Krisztina, a Magyarság Háza (Budapest) igazgatója
Népdalokat énekel: Thiesz Katalin (Kovászna) és Timaru Carina (Pusztina)
Házigazda: Pozsony Ferenc
Helyszín: Csángó Néprajzi Múzeum, Zabola, Vasút utca 789.
Időpont: 2015. május 24., Pünkösd vasárnapja, 16 óra